Történet


Az olasz Timperi-Trieste srl 1964-ben született, Tiberio Timperi alapítójának intuíciójából, miután hosszú tapasztalattal rendelkezett a csúcstechnológiájú gépek kifejlesztésében és szolgáltatásában mind az építőiparban, mind az iparban. A figyelem és az erőfeszítés mindig Kelet-Európa országai felé irányult, a célzott utazási küldetéseken keresztül, amik arra a tényre alapultak, hogy 1965 és 1980 között egyre több új lehetőség adódott. A made in Italy egy megkülönböztető és egyedi kulcs volt, amit sokan követettek és próbáltak magukévá tenni.
A növekvő igények támogatása, amik a két legfontosabb vezető ipari ágazatból érkeztek, amik a gazdaságot kihívások és sikerek felé vezették, segített és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat jó hírneve növekedjen és ismert legyen a sok versenytárs között.
Az 1980-as évek elején egy fontos lépés történt a válallat céljában, aminek két fő oka volt: A Timperi-Trieste srl megerősítette struktúráját a család második generációjának bevonásával a vezetői csoportba; a stratégiát és az összes energiáját kizárólag az ipari szektor felé irányította.
Carlo Timperi, aki ma az ügyvezető igazgató, az egész cég figyelmét az egyik legfontosabb kelet-európai országra helyezte, Magyarországra, és mélyebb gyökereket hozott létre ezen a piacon. A magas szintű műszaki szakértelemnek köszönhetően időközben  más olasz ipari gép gyártókkal is exkluzív partnerséget kötött, folyamatosan elkötelezett maradt az ipari hegesztés és csőfeldolgozás területén, évről évre lehetővé tette a Timperi-Trieste srl számára, hogy lenyűgöző szintű professzionalitást és egyediséget teremtsen a magyar piacon.
Magyar cégek és ügyfelek, akik a hegesztési és csőfeldolgozó iparágban tevékenykednek, bizalommal tekintenek a Timperi-Trieste srl-re, bízva abban a szakértelemben, szakértő támogatásban, amelyet a vállalat képes felajánlani jelenlegi helyzetük és teljesítményük javítására.
Ma, a Timperi család harmadik generációjával, aki belép a vállalati struktúrába, a Timperi-Trieste srl a magyar piacon a kompetencia és a szakmaiság szintjének emelésével várja a jövőbeli kihívásokat, és kezeli azokat.
A Timperi-Trieste srl ugyanazokat a megkülönböztethetetlen értékeket képviseli, amelyek jellemezték a vállalat életét és útját eddigis,  ügyfeleinek igazi szükségleteire koncentrálva, továbbra is befektet és megoldást keres minden elkövetkező akadályra.


Comments are closed